A színváltások fesztiválon november 21-én 18 és 21 órás kezdettel újabb előadás lesz.

Szeretettel várunk mindenkit!

 Ez a bejegyzés részben azért született, mert érdekel, kinek milyen színházzal kapcsolatos álmai voltak. Kommentezzetek bátran, ha szívesen megosztanátok ezeket másokkal!

Több alkalommal volt rá példa, hogy színházi emberekkel kocsmai beszélgetések alatt előkerült az a téma, hogy milyen álmaink szoktak lenni színházzal kapcsolatban. Azt sokaktól hallottam már, hogy rendszeresen álmodnak a színpadon lehetséges legrémesebb dologgal, azzal, hogy hirtelen elmegy a szöveg, legördül a roló és képtelenek rájönni, hogy mi lenne a következő momentum az előadásban, azt sem tudják hol vannak. Gyanakszom rá, hogy egy színész számára ez lehet a legszörnyűbb rémálom. Vagy egy több darabban foglalkoztatott színész számára az, mikor besétál a jelenetébe, teljesen felkészülten a játékra, csak éppen a színpadon derül ki, hogy egy másik darabot játszanak éppen. Hirtelen azt sem tudja, mit csináljon, hiszen egy egészen másik darab jelmezében van, más indulattal érkezett a térbe, stb. Ezek a példák mondjuk – bizonyos anekdoták alapján – az életben is előfordultak már, de álom formájában sokan átélhették már.

                Nekem inkább a rendezéseim során voltak nagyon maradandó álmaim. Az egyik ilyet akkor álmodtam, mikor a Beszterce ostromát csináltuk néhány barátommal. Nagyon sok sebből vérzett a próbafolyamat. Több színésznek az élettől is elment a kedve abban az időszakban. Én egy medencére való izzadtságot adtam ki magamból a próbák alatt. Utólag mindannyian szerintem legszívesebben letagadnánk azt a melót. Premier előtti éjszaka álmodtam, hogy gyűlik a hatalmas nézősereglet egy szép parkban. Piciny, romantikus fények. Nagy izgalommal várom, hogy hogyan fog hatni az előadás. Bizakodó vagyok. Azért állok kint a nézőkkel, mert az én dolgom, hogy bevezessem őket a nézőtérre. Tudom, hogy a színészek már be vannak készülődve kezdésre. Elérkezik az idő, hogy bemehetnek a nézők. A játszótér egy balatoni meredek szőlőstelekhez hasonlít. Fent a domb tetején foglalhatnak helyet a nézők. A színészek is a nézőkhöz közel helyezkednek el. Tudom, hogy innen fognak majd a színpadra lépni. Kezdek nagyon megnyugodni. Sokan jöttek megnézni az előadást, a színpadkép gyönyörű, a színészek láthatóan jó állapotban vannak. A nézőtéren is végre helyet foglaltak mindannyian. Van idő elkezdeni az előadást, gyönyörködünk még az alattunk elterülő tájban. A színészek is nyugodtak, mindenki megpróbálja átérezni ennek az izgalmas térnek az atmoszféráját, a nagy közös örömet, hogy színházat csinálunk, amit valaki eljátszik, valaki meg néz, de az élmény mégis csak közös lesz mindannyiunkban. Blablabla! Lassanként ez a végtelenül nyugodt állapot átvált valamiféle közös szorongássá. Még nem tudjuk megfogalmazni, hogy mi a probléma. Még nem is biztos, hogy el kéne kezdeni a darabot. Lehet, hogy még van időnk így üldögélni. Nem tudjuk. Fokozódik a feszültség. Egyre több színész vet rám kérdő pillantásokat, hogy akkor ez most hogy is lesz. Nekem csak eddigre jut el az agyamig, hogy valóban baj lehet. Igen, végre megfogalmazódik a probléma. Mi a tavalyi Seholsziget előadásunkra vagyunk bekészülve! Ez nem a Beszterce ostroma! Még mindig szavak nélkül próbálok kommunikálni a színészekkel. Hát, ha így, hát legyen így. Próbáljuk palástolni a problémánkat és kezdjük el játszani a Seholszigetet. Valahogy a dolog mégsem megy tovább. Mindenki hasonlóan feszült, még mindig baj van. Időbe tellik, míg rájövök, hogy azt az előadást egészen más társulattal készítettük. Na mi legyen? Felébredek. Az álom egyszerre volt végtelenül frusztráló és harmónikus. Az érzés, hogy nem vagyunk felkészülve arra, hogy megmutassuk a munkánkat a nézőknek, borzasztó volt. Mind e mellett ott volt az is, hogy az a hangulatos együttlét és a későbbi gyilkos szorongás nagyon erős színházi atmoszférát teremtett. Ezt jó volt átélni. Másrészt utána kicsit szomorkás voltam, hogy ezt az élményt nem raktuk bele annak idején a Seholsziget, vagy akár a Beszterce előadásunkba. El kellett volna azt játszani egy ilyen badacsonyi telken, ahol a lábunknál elterül a Balaton, két oldalt szőlőtőkék szegélyezik a játszóhelyet és a drámát a borászok mélységes lelki nyugalmából indítjuk el.

                A másik erős színházi álom élményem mostanában van. Itt nem tudok ennyire konkrét dolgokat leírni. A lényege az, hogy amióta megvoltak a zsámbéki előadásaink az Ottmaradtakból, én éjszakáról éjszakára az ottani próbafolyamattal álmodom. Nem olyan motívumokkal, amelyek ott valóban megtörténtek, hanem pont azokkal, amiket ott elmulasztottunk. Van egy valós hiányérzetem, hogy mennyi minden felett elsiklottunk, hogy még milyen dolgokkal lehetett volna sűríteni az előadást. Ezeket nem tudom elmondani, hogy pontosan mik, de érzem, hogy lehetne még gazdagabb az előadás. Körülbelül öt napja tart ez az álombéli próbafolyamat. Megyünk előlről az előadással és néhol megállunk és ötletelünk. Álomszerű motívumokkal akarjuk gazdagítani az anyagot. Olyasmi kisebb gesztusokkal, amelyeknek a történet szempontjából nincs nagy dramaturgiai jelentősége, de az anyag furcsa világát még színesebbé tehetik. Egy ilyen álombéli ötletre sem emlékszem, de arra igen, hogy közben maximális a kreativitása az egész csapatnak és nagyon izgalmas dolgokat próbálunk ki. Olyan érzés kicsit, mintha két élete lenne az előadásnak. Az egyik az igazi létezése, a másik pedig az én álmaim alatti alakulása. Remélem, a felújító próbák alatt sikerül ebből a másik létezésből valamit átültetni a darabba. A múlt éjjel egyébként vége lett az álombéli próbafolyamatnak és egy magasztos beszéd kíséretében útjára indítottam az előadást.

Remélem, hogy mondhatom így és a zsámbéki eloadások után játszunk még Budapesten, Kaposváron és kulonbozo fesztiválokon. Sajnos az eloadások után kevés lehetoségem volt beszélgetni a nézokkel. Sok felé volt az agyam. De nagyon fontosak a nézoi visszajelzések. Nagyon orulnék, ha ez alatt a bejegyzés alatt kommentek formájában elindulna egy beszélgetés, vita. Szeretném, ha a tobbi alkoto is részt venne benne. Elsosorban a nézoktol várnám, hogy kritikáikat megosszák velunk a blogon. Szerintem érdemes az eloadasrol utolag beszélgetni. Nem egy olyan darabrol van szo, ami után azt mondhatnánk, hogy oké, szuper, jot szorakoztam, menjunk aludni. Az alapján a néhány visszajelzés alapján, amit kaptunk, nagyon érdekes, hogy a dolgok nem ugy hatottak, ahogyan azt mi elképzeltuk. Akik például mindkét eloadast látták, azoknak jobban tetszett a második, amit az osszes szinész és zenész belulrol lassunak, eroltetettnek és fáradtnak érzett. Volt barátom, aki meggyanusitott azzal, hogy antiszinházat csinálunk, én pont az ellenkezojét gondolom. Abban reménykedem, hogy eljut a nézokig az a meseszeru torténet, amit át akarunk adni és nem rugjuk fel a színházi határokat, csak éppen torekedtunk rá, hogy ne utkozzunk határokba a kifejezési formák terén és mindenhez megtaláljuk azokat a színházi gesztusokat, amelyekkel legérdekesebben elmesélheto a torténetunk. Van, aki az elso felét szerette jobban, van, aki a másodikat. Eddigi visszajelzések alapján mindenkinek tetszettek a zenék. Van, aki gyerekbetegségeket vélt felfedezni a színpadi játékban, de kozben azt érezte, hogy milyen éretten gondolkodunk egyes dolgokrol fiatal ember létunkre. Szoval megosztják az eloadást a kritikák és épp ezért nem tartanám eloremutatonak, ha magunkban tartanánk. De én nem indíthatom el.Mindenkit bátorítanék arra, hogy itt a blogon, nyíltan kezdjen velunk kommunikálni a darabrol. és még valami. Ha bárkinek van arra vonatkozo otlete, hogy hol lehetne Budapesten tobbszor játszani az eloadást, az szoljon. Olyan helyre volna szukségunk, ahol hasonloképpen izgalmasan meg tudnánk szolaltatni az eloadást. Mint Zsámbék, aminek alapbol van egy magávalragado izgalmas atmoszférája. 

"Megszerzem én ezt a nőt,

Ha beledöglök is

A gyerekeimet is tőle akarom

Te leszel a menyasszonyom"

/Kárpáti Pál/

 

"Van egy folyó a világban,

Méz ízű aranysárga

Annak partján, a homokban

Terem meg a boróka

Aki ott él, bogyót eszik,

Boldogságba’ feredkezik

Nincs vas, acél betonlap

Bársonyfelhőn aludhat

Nincs szégyen és félelem

Csak jólét és szerelem"

/Kurta Niké/   

"Elment hosszú útra Ő

Nem mondta, hogy visszajő

Eltelt hosszú, hosszú idő,

Hazudta a csillagot,

Éjszakákra nappalok,

Bölcsőszagú hajnalok.

 

Ha még egyszer meglátnám,

A föld alá kívánnám,

Kis szekrénybe bezárnám

A nyelvét is kivágnám,

Megsütném és felfalnám,

Hogy elmenjen nem hagynám." 

/Czakó Julcsi/

 "Már gyermekkoromban megtanultam én,

 keményen kell bánni a Bálával,

Itt nem segít a szép szó, a csalfa vak remény

Elég! Hátrább a szalmával!

 

De szép erős barna vadlegény

Megborzong a szívem a látványán

Titkon a halállal kacérkodtam én,

De nem! A Hős jött és megmentett!"

/Formán Bálint, Kurta Niké/

 

 

"Nézem, hogy a felhők úsznak,

Világok, hogy összehullnak,

De édesanyám könyvtárában

Minden szó mesél.

 

Az én utamat megmutatta,

Két szememet felnyitotta,

Életemet jó irányba befolyásolta

a könyv!"

               /Formán Bálint/ 

 

 

"Kik voltak ők, honnan jöttek?

Mit akartak, hová tűntek?

Felfortyantak, nekem estek,

Jól elvertek, s nem mondták meg miért."

/Juhász István/

 

"Csak morog itt bent, sosem hallgat

Vérző lábam nem állhat meg

Nem emlékszem, csak a hangjára

Mi éget, mint a nap tüze.

 

Kúszom, ha kell, amerre hajt

Mászom, futok, merre orrom húzza.

 

Nem ismerik, csak a farkasok

Nem ismerik, csak a farkasok"

/Sípos György/

"Mikor a szénabálán

Először megláttalak

Éva voltam , s te Ádám

Csillaghullás, arcod a Nap.

Tudtam, hogy csak te lehetsz

Édes férjem , hitvesem

Kicsi szívem így fecsegsz,

fiaim apját megleltem."

/Kurta Niké/

"Ketten egymás oldalán

így váltjuk meg a világot

Repülj!"

 /Sípos György/

 2009. július 29-cén és 31-én lesz bemutató, mindkét nap 21:00 órától a Zsámbéki Színházi Bázis Passiójában. jegyek 1900 Ft-ért kaphatóak.

Ezek a videók első nap készültek. Az volt a feladat, hogy mindenki találjon ki egy zenés videót, aminek a forgatását levezényli. Munka közben alakult úgy, hogy megbolondultunk. Büszkén vállaljuk a hülyeségünket. 

FOTÓ BLOG

Ezek a videók első nap készültek. Az volt a feladat, hogy mindenki találjon ki egy zenés videót, aminek a forgatását levezényli. Munka közben alakult úgy, hogy megbolondultunk. Büszkén vállaljuk a hülyeségünket. 

        Színházi dobogókon szunyókálunk. Bográcsban főzzük a vacsorát. Éjszaka kicsit lealjasodunk, beszélgetünk és a kergetőző denevéreket bámuljuk. Férges kiskutyát kergetünk a fekvőhelyünkről. Ivóvízre várunk. Labdázunk. Hanyigálunk. Sok-sok kávét megiszunk. Dolgozunk.

Ezek a videók első nap készültek. Az volt a feladat, hogy mindenki találjon ki egy zenés videót, aminek a forgatását levezényli. Munka közben alakult úgy, hogy megbolondultunk. Büszkén vállaljuk a hülyeségünket. 

       Óvatosan fogok blogot írni a próbafolyamat alatt, mert az előadás nem olyan, hogy érdemes volna mindent szépen előre lelőni. Megpróbálok érdekességeket közölni. Megpróbálom rávenni a többi alkotót, hogy ők is próbáljanak írni az élményeikről. Viszont a munkát mégis csak zártan, magunk között csináljuk, hogy majd előadás formájában megmutassuk a nézőknek, miként gondolkodunk.

       Három nap múlva kezdődik a workshop. Most már lezárultak az előkészületi munkák. (Nem, mintha elég lett volna...) Dolgoztunk a zenészekkel, a nyitányt többé kevésbé sikerült megírnunk. Szerintem működni fog. Nem is a nyitányról szólt ez a pár nap zenélés. Inkább az volt a célja, hogy meglássuk ki hogyan dolgozik, milyen a zenei gondolkodása. Még nem dolgoztunk ebben a formában együtt. A zenészek sem egymással. Ajtai Péter bőgőzik, Komjáti Áron gitározik és Kerner Miklós trombitál. De lehet, hogy majd más hangszereket is a kezükbe vesznek. És a zenekear kiegészítéseként a színészek is fognak hangszereken  játszani.

       Pár napja megnéztük a helyszínt. A Zsámbéki bázisnak a Passió nevű rakétasilója lesz a mi helyszínünk (a legnagyobb egybenyitott hangár sok ajtóval). Ez részben kényszer volt (egy kicsit nagyobb ez a hangár a kelleténél), másrészt azért ezzel is fogunk tudni mit kezdeni. Én nem szeretném feltétlenül beszorítani az egész előadást abba a térbe. Körbejártuk az egész bázist, vannak nagyon izgalmas szabadtéri helyek. Kalmár Bence látványtervező kolléga szerintem abban gondolkodik, hogy a Passió hangárból és környékéből hozzunk ki mindent, ami lehetséges. Igaza is van. Operáról van szó. Fontos, hogy jó legyen a hangzás. A nézőket sem volna jó feltétlenül nagyon megsétáltatni. Az időjárás is hozhat meglepetéseket. Arra fogunk törekedni, hogy otthonossá tegyük a Passiót és környékét és majd meglátjuk, hogy milyen tereket ad ki a különböző jelenetekhez.

Ottmaradtak

Romantikus fantasy opera

Ha nem tetszik a világ, akkor el lehet menni!

Vannak mégis, akik ottmaradtak. Vannak a bolondok, akik azt hiszik, hogy meg tudják változtatni a világot. Vannak a lusták, akik beletörődnek a világ romlásába. És vannak a késők, akik minden kijutási lehetőségről lecsúsztak. Ha már egyszer ottmaradtak, kezdjenek valamit magukkal!

Történetek menekülő emberekről, akiknek a sorsa kuszán keresztezik egymást, egybefonódnak, majd végül kibogozhatatlanul összegabalyodnak. Pedig nem akartak semmit a másiktól. Csak találkoztak, véletlenül. Egy olyan világban, ahonnan mindenki elmenekült már, akinek egy kis esze van. Abban a világban, ahol minden megtörténhet. Ahol minden a realitás és a valóság között mozog. Ahol az embernek néha azért is meg kell küzdenie, hogy egyet lépni tudjon, vagy, hogy megigyon egy pohár vizet, vagy, hogy megtalálja a kijáratot a szobában. Máskor viszont magától felemelkedik a levegőbe, pillanatok alatt mérföldeket tesz meg futva, ismeretlen lényekkel száll harcba, megváltó szerelmi aktusokat él át, ráébred az igazságra, elfelejt mindent, süllyed, zuhan.

Az előadás egy kéthetes workshop keretében fog elkészülni. Elsődleges célja, hogy a színészek és a zenészek rátaláljanak egy közös zenei nyelvre. Hogyan tudnak egymás játékára improvizálni? Képes-e a zene megteremteni azt a színházi közeget, amelyben a színész könnyebben rátalál szándékainak kifejezésére? Mitől érezhetjük harmonikusnak és mitől disszonánsnak a színész és zenész találkozását? Mitől lesz egy zene szomorú vagy vidám? Nem tagozódunk be egyféle formanyelvbe. Megpróbáljuk kiüríteni fejünkből a színházesztétikai kategóriákat. Nem lesznek esztétikai tabuk. Törekszünk rá, hogy az előadás minden mozzanata a néző számára legizgalmasabb megoldást tárja fel, legyen az kis reál színészi jelenlét, nézők felé kitárulkozó nagyszabású ária, vagy performance jellegű, képzőművészeti megnyilvánulás. De a legfontosabb, hogy a világtól elzárva, a természettel és egymással folyamatos küzdelemben mégis jól érezzük magunkat a munkában.

A csapat külön erre a munkára lett összeválogatva. Többnyire a Kaposvári Egyetem színművész szakos diákjai és a Zeneakadémia jazz tanszakos hallgatói alkotják. Egy alkalmi társulat tanulmánya arról, miként lehet hatékonyan és önképző jelleggel csapatban együtt dolgozni.

Színészek: Czakó Julcsi, Formán Bálint, Juhász István, Keresztény Tamás, Kurta Niké, Rainer Micsinyei Nóra, Sipos György

Zenészek: Ajtai Péter, Kerner Miklós, Komjáti Áron

Látvány: Kalmár Bence

Segítő: Fleischer Sára

Rendező, dramaturg: Kárpáti Pál

A workshop ideje alatt Révész Bálint dokumentumfilmet forgat.

Előadások: Zsámbéki Színházi Bázis,  július 29., 31. Egyéb előadások lesznek, de nem nyáron.